Bérkiegészítés a szociális munka napján

Népszabadság
2000.08.30. 07:34
Várhatóan a szociális területen dolgozók november 12-én, a szociális munka napján kapják meg az ígért egyszeri bérkiegészítést. A Szociális és Családügyi Minisztérium szóvivője elmondta: ahhoz, hogy a kifizetés most meghatározott időpontját be tudják tartani, az Országgyűlésnek időben áldását kell adnia a döntésre. A kormány augusztus elején hagyta jóvá a tárca 6,3 milliárd forintos többletigényét, amelynek teljesítését a gazdasági növekedés miatt kibővült mozgástér tette lehetővé, valamint az, hogy a gyermekgondozási díjat az előre jelzettnél kevesebben igényelték, így az e célra elkülönített pénz egy része megmaradt. A szociális szférában tervezett egyszeri bérkiegészítés 63500 munkavállalót érint, közülük 59 ezren költségvetési, a többiek egyházi, alapítványi fenntartású intézményeknél dolgoznak. Bruttó átlagkeresetük 47500, vagyis nettó 34500 forint.