Kampánycsendsértésre készül a Lelkiismeret '88 csoport

2003.04.10. 17:54
Kampánycsend-sértésre készül a Lelkiismeret '88 csoport. Mint ismert, a csoport már többször is felemelte a szavát az Európai Unióhoz való csatlakozás miatt. Úgy vélik ugyanis, hogy a csatlakozás súlyos következményekkel járna hazánkra nézve. A csoport szerint egyértelművé vált, hogy ma Magyarországon félreteszik az alkotmányos törvénykezés szabályait, azért, hogy a hatalmat gyakorló pártok szabadon érvényesíthessék akaratukat a polgárok ellenében. Sőt, a Lelkiismeret '88 közleménye szerint maga az április 12-re kiírt EU-s népszavazás is többszörösen alkotmányellenes.

Mivel a csoport aktivistái - állításuk szerint - mindeddig hiába próbálták aggályaikat a bíróságok és a nyilvánosság elé tárni, csütörtöki közleményükben bejelentették, hogy polgári engedetlenségi mozgalmat indítanak. A csoport ennek értelmében erőszakmentes kampánycsend-sértéssel próbálja hátráltatni a szerintük alkotmányellenes népszavazást. Egyidejűleg azt is leszögezték, hogy akciójuknak minden jogi következményét vállalják, az Alkotmány paragrafusai, illetve a tiltakozásra való jog - a Jus resistendi - alapján.