Vilma
-7 °C
4 °C

Balesetet szenvedett a Köztársasági Őrezred egyik gépkocsija

MTI
2003.04.11. 21:44
Koccanásos balesetet szenvedett a Köztársasági Őrezred egy gépkocsija péntek este a Lánchíd budai hídfőjénél a körforgalomban. A hírt Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatóhelyettese erősítette meg az MTI-nek. Tájékoztatása szerint az őrezred Mercedes típusú autójával 18 óra 10 perckor ütközött egy másik jármű. - A Mercedesben csak a sofőr, a Köztársasági Őrezred beosztottja utazott - mondta. Az igazgatóhelyettes tudomása szerint - mint fogalmazott - "első megközelítésben", nem az őrezred gépkocsijának vezetője volt a hibás. Személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a jármű Medgyessy Péter miniszterelnök gépkocsija-e - a távirati iroda fotósa a kormányfő testőrét látta a helyszínen -, Németh Lajos közölte: erről nem kíván nyilatkozni. Ezt azzal indokolta, hogy több jármű is a védett állami vezetők rendelkezésére áll a Köztársasági Őrezrednél. Szabó Béla, a Köztársasági Őrezred ügyeletvezetője szintén nem nyilatkozott az ügyben; arra hivatkozott, hogy minden, a szervezetet érintő ügyben a felettes szerv, az ORFK tájékoztatja a sajtót.