Végjáték a Defendnél

MTI
2003.04.15. 17:05
A végelszámolás alatt lévő Defend Kft. kedden utoljára szállította és kezelte a posta pénzét, a pénzkezelési feladatot az átadás-átvétel lezárultával szerda nulla órától a JNT Kft. veszi át. Seprényi Sándor, a Defend végelszámolója az MTI-nek kedden elmondta: ezzel egy időben megkezdi működését a Magyar Posta Rt. értékszállítási irodája, amely a JNT Kft. által feldolgozott pénz szállításával is foglalkozik a jövőben. A végelszámoló kiemelte, hogy április 30-a fordulópont lesz a Defend végelszámolása folyamatában és a cég életében, mivel akkortól a postai őrzés-védelmet is a JNT Kft. fogja végezni. Seprényi Sándor tervei szerint a Defend végelszámolását június 30-án befejezik, mivel akkorra a cégnek már sem élő szerződése, sem bevétele nem lesz. Emlékeztetett arra, hogy a Defend két fő tulajdonosa, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Rt. és a Magyar Posta (MP) Rt. lemondott a cégnek korábban adott hitelek nagy részének visszafizetéséről, ám bank- és üzleti titokra való hivatkozással az elengedés hányadát nem közölheti.

Megerősítette viszont Csáki Györgynek a posta elnökének korábbi, az MTI-nek adott információját, miszerint a Defend mérlegében ez év januárjában mintegy 2,3 milliárd forint hiteltartozás szerepelt, amelyből 1,4 milliárdot a Magyar Fejlesztési Banktól, 600 milliót az MFB tulajdonú Konzumbanktól kapott, míg 285 millió forint tulajdonosi hitel a postától származott.