Új sportcsarnok épülhet a Budapest Sportaréna mellett

MTI
2003.04.21. 21:40
Még ebben a hónapban döntés születik arról, hogy a Budapest Sportaréna és a Puskás Ferenc-stadion szomszédságában 4 milliárd forintnyi magánerőből épül-e új, 5-7000 néző befogadására alkalmas sportcsarnok. Errol Jánosi György nyilatkozott a Magyar Televízió hétfő esti híradójának. A sportminiszter azzal indokolta az elképzelést, hogy egyrészt az állam kevesli azt a 26 napot, ami térítésmentesen a rendelkezésére áll a BS-ben, másrészt számos olyan rendezvény van, amelyre az új aréna túl nagy. A tervezett létesítmény költségeinek finanszírozására már jelentkezett egy befektetői csoport, de a miniszter jelezte: szó sincs automatizmusról, versenyeztetik majd a beruházókat.

A BS-sel kapcsolatos információ, hogy a környezete, az úgynevezett emelt szintű tér még mindig nincs teljesen kész, emiatt a kivitelező francia Bouygues cég napi 7 milliós kötbért fizet, a március 15-iki határidőhöz képest bekövetkezett eddigi késés miatt az összeg már meghaladja a 100 milliót is.