Az MDF nem támogatná a részvételt az iraki békefenntartói tevékenységben

MTI
2003.04.23. 21:51
A Magyar Demokrata Fórum elnöksége azt javasolja a parlamenti képviselőcsoportnak, hogy hivatalos nemzetközi felkérés hiányában, hétfőn az Országgyűlésben ne támogassa Magyarország részvételét az iraki békefenntartói tevékenységben. Erről a testület ülését követően Herényi Károly tájékoztatta szerdán este az MTI-t. A frakcióvezető elmondta, hogy az elnökség ajánlása szerint a képviselőcsoportnak az iraki békefenntartás ügyében hasonló módon jár el, mint Afganisztán esetében. Herényi Károly emlékeztetett: akkor az MDF-frakció - a nemzetközi szervezetek felkérése hiányában - nem támogatta annak az amerikai kérésnek a teljesítését, hogy Afganisztánba magyar békefenntartók menjenek. A parlamenti pártok szerdai megbeszélésükön megállapodtak: hétfőre alakítják ki álláspontjukat arról, hogy támogatják-e egy legfeljebb 300 fős magyar katonai alakulat Irakba küldését, illetve azt, hogy erről a házszabálytól eltérve szavazzon az Országgyűlés.

Kovács László külügyminiszter a szerdai négypárti megbeszélést követően újságíróknak elmondta: amerikai részről informálisan jelezték, hogy számítanának egy jelentősebb létszámú magyar békefenntartó-, rendfenntartó-, vagy esetleg műszaki alakulat részvételére.