Natália
-3 °C
7 °C

Az MDF leállítaná a Magyarországot népszerűsítő kínai kampányt

MTI
2003.04.27. 13:43
A Magyar Demokrata Fórum a Kínából indult atípusos tüdőgyulladás leküzdéséig, a betegség behurcolásának elkerülése érdekében a Magyar Turizmus Rt. Magyarországot népszerűsítő kínai kampányának azonnali leállítását sürgeti.

Az MDF javaslata szerint az erre elkülönített összegeket a belföldi turizmus fejlődését elősegítő célokra kellene fordítani.

A közleményben Csáky András az MT Rt. vezérigazgatójának kijelentésére hivatkozva arról tájékoztat, hogy Budapestről kínai nyelvű prospektus, Magyarországról reklámfilm készült, az első csoportok érkezése pedig augusztusban várható.

Az MDF javaslatára reagálva Galla Gábor, az MT Rt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az akciót tavaly decemberben indították el, a Magyarországról szóló kiadványokat és reklámfilmeket különböző turisztikai kiállításokon kívánták bemutatni, amire azonban a járvány miatt nem kerül sor.

- Egy ekkora piac megnyerése évekbe telik - jegyezte meg Galla Gábor.

Közölte: jelenleg még a vízum kiadásáról szóló szerződést sem írták alá a két ország hatóságai, az első kínai csoport érkezése pedig az aláírástól számított fél év után várható. Hozzátette, hogy elképzelhető, az aláírásra augusztusban sor kerül.

Az MT Rt. Magyarország kínai népszerűsítésre 40 millió forintot különített el, amelyből eddig mindössze 5-6 millió forintot költött el. Galla Gábor szavai szerint a fennmaradó részt a betegség leküzdése után használják fel.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.