Botrányba fulladt a Roosevelt téri tüntetés

2000.04.13. 21:19


Botrányba fulladt az a tüntetés, amelyet a Védegylet, a Levegő Munkacsoport és a Városi Biciklizők Baráti Egyesülete szervezet kora este a Roosevelt térre. Mint ismeretes egy kanadai cég a Gresham palota átalakítása, pontosabban egy föld alatti garázs megépítése okán ki akar vágni 23 fát, ezzel egyidőben huszonegynéhány védett fát pedig a Gellért hegyre kíván áttelepíteni. Civil szerveződések, állampolgárok mélységesen felháborodtak a hír hallatán, úgy 250-300-an gyűlhettek össze a demonstráció meghírdetett időpontjára. Negyed óra elteltével a tiltakozók - köztük Lányi András író - közösen átvonultak a Városháza elé. Jóllehet transzparensek nélkül, fegyelmezetten mentek, mint kiderült pusztán a jelenlétükkel kívántak demonstrálni, de nem volt engedélyük, rendőrség pedig jogosan alkalmazta az idevágó intézkedéseket. Lányi kezét hátracsavarták, majd a Váci utcán végigvezetve a Roosevelt térre kísérték, ahol egy járőrautóba ültették. Az aktivisták egy része ekkor körbevette a járőrautót, így próbálták megakadályozni az író elszállítását. A Lányit védő aktivisták egyik meglehetősen vehemens hölgytagját szintén rendőrautóba ültették, majd az íróval együtt előállították. Kihallgatásuk jelen pillanatban is folyamatban van.