Pokorni az új politikai stílusról

MTI
2003.05.13. 22:18
A Fidesz május 17-i kongresszusa lehetőséget kínál arra, hogy a párt lezárja az elmúlt 15 évet, benne a legutóbbi választásokon elszenvedett vereségét, és az azóta eltelt egy évet is. Pokorni Zoltán erről kedden Körmenden, lakossági fórumon beszélt, kiemelve: fontosabb a tanulságokból és következtetésekből eredő feladatokhoz hozzálátni, mint a választási vereség felett keseregni. Szavai szerint a Fidesznek és az abból kialakuló "több mint pártnak", szövetségnek esélye van arra, hogy egybegyűjtse azokat, akik a Fidesz négyéves kormányzása alatt megrajzolt jövőképet és az elért eredményeket magukénak érzik. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Polgári Szövetségben arra szólítják fel az embereket, vegyenek részt a közös munkában, vállaljanak aktív szerepet a közéletben; céljuk, hogy szimpatizánsokból minél többen a szövetség tagjaivá váljanak. Pokorni Zoltán új politikai stílusról szólt, kijelentve: a másik oldalon lévők szándékait is meg kell érteni ahhoz, hogy meg tudjuk őket győzni az igazunkról.