Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

NATO-feladatok: mind a négy párt támogatja az alkotmánymódosítást

MTI
2003.05.14. 18:43
Elvi szinten mind a négy parlamenti párt támogatja azt az alkotmány módosítására irányuló szándékot, amely szerint a NATO-tagságból adódó kötelezettségekről a parlament azonnal és egyszerű többséggel dönthetne. A Honvédelmi Minisztériumban tartott négypárti egyeztetés után Keleti György, az előterjesztés benyújtója elmondta: az alkotmánymódosítás célja, hogy a NATO-kötelezettségekből eredő feladatokról gyorsabban, eredményesebben és nemkívánatos politikai vitáktól mentesen szülessen döntés.

Demeter Ervin (Fidesz) szerint pártja 1998 óta szorgalmazza, hogy a nemzetközi kötelezettségvállalások hatékony teljesítése érdekében alakuljon ki munkamegosztás a kormány és a parlament között. Közölte: egyetértés mutatkozott abban, hogy ezt a kérdéskört szabályozzák, azonban megítélésük szerint a konkrét javaslat tárgyalásra alkalmatlan. Hangsúlyozta: az Orbán-kormány két korábban, ez ügyben a parlament elé terjesztett törvényjavaslata lesz a kiindulópontjuk. A négy parlamenti párt rövidesen újra egyeztet az ügyben.