A kórháztörvény ellen tüntetnek szombaton a polgári körök

MTI
2003.05.22. 15:49
A "készülő kórházprivatizáció" ellen tüntet szombaton több polgári kör, illetve betegjogi szervezet a fővárosban, az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium épülete előtt - közölte csütörtökön a kezdeményező Mátrai Polgári Körök Szövetségének az elnöke. Mánya Kristóf Gyöngyösön tartott sajtótájékoztatóján jelezte: a demonstráción követelni fogják a törvénytervezet visszavonását, miután kormányzat a szakmai és betegjogi szervezetek minden tiltakozása ellenére át akarja erőltetni a jogszabályt. A volt fideszes országgyűlési képviselő tudatta, hogy a rendezvényen felszólal Mikola István korábbi egészségügyi miniszter és Cser Ágnes, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szervezetének elnöke is, illetve petíciót akarnak átadni a szaktárca mostani vezetőjének.