A civilek megfúrnák a 4-es metró tervét

Magyar Hírlap
2003.05.31. 12:48
Még mindig nincs környezetvédelmi és vasúthatósági engedély a 4-es metróra. De ha lesz is, azt nyomban meg fogja fellebbezni egy civil szervezet, az Erzsébetvárosi Társasházak Érdekvédelmi Egyesülete - írja a napilap. A civilek elfogadhatatlannak tartják, hogy a Baross téri állomást és a szerelvények megfordításához szükséges alagutat felülről építsék meg, s így több évre egyetlen irdatlan munkagödörré változtassák a Thököly út Murányi utcáig tartó szakaszát. Penkala Tibor mérnök, az ETKE szakértője a Magyar Hírlapnak úgy nyilatkozott, a Baross tértől kifelé is fúrópajzzsal kellene építeni a 4-es metrót. A Thököly út nem olyan széles, mint az Üllői vagy a Váci út, ahol annak idején így fölülről építették a 3-as metrót.

A beruházást irányító DBR Metró Projektigazgatóság főmérnöke, Pandula József viszont azt mondja, hogy az állomásokat és az alagutat nem lehet bányászati technológiával megépíteni, ugyanis éppen ez a módszer veszélyeztetné a házakat. Ezért kénytelenek kiásni a Baross téri állomás és a metrófordító alagút gödrét, majd amikor visszakerültek rá a födémek és a közművek, már haladhat rajta a felszíni forgalom, miközben odalent még javában tart a munka.