Vencel
8 °C
24 °C

A Honvédelmi Minisztérium is perli Szanyi Tibort

MTI
2000.04.14. 15:26
Kapcsolódó cikkek (1)
A Honvédelmi Minisztérium pénteken polgári peres eljárást indított az Euro-Info Service Kft. és ügyvezetője, Szanyi Tibor szocialista országgyűlési képviselő ellen. A cég a tárca egyik ingatlanját bérelte korábban, azonban 2 éve nem hajlandó távozni az épületből. A tárcának ezért 10 millió forint kára keletkezett, ennek megtérítésére fordult ismét bírósághoz. Az említett cég a minisztérium margitszigeti, félmilliárd forint értékű ingatlanjában az úgynevezett Európa Ház nevű vállalkozását üzemeltette 1994 és 1998 között. A Honvédelmi Minisztérium 1999-ben már a bírósághoz fordult, mert a bérlő a szerződés lejártát követően nem volt hajlandó kiköltözni az épületből. A bíróság 2000. március 18-i jogerős ítéletében arra kötelezte a bérlőt, hogy harminc napon belül, azaz április 18-ig adja vissza a bérleményt, azonban ez azóta sem történt meg.