Még nem tudni, kinek jár kismamapótlék

Népszabadság
2003.07.04. 07:51
A kormány külön kérelem nélkül fizet mindazoknak, akik a Legfelsőbb Bíróság döntésének feltételei szerint jogosultak a jövedelempótlékra. Arra azonban, hogy ki jogosult erre az összegre, illetve miként számítják ki a járandóságot, csak azt követően tud választ adni az Államháztartási Hivatal, ha már áttekintették az írásba foglalt ítéletet - tudtuk meg a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán.

A Legfelsőbb Bíróság három Somogy megyei kismama esetében döntött úgy, hogy visszamenőlegesen jár nekik a jövedelempótlék, ugyanis az annak folyósításáról szóló rendelet 2002. március 7-ig hatályos volt. Lényegében elfelejtették hatályon kívül helyezni. Az ítéletek szerint azonban kamat nem jár, s az elévülési idő három év. Az igényeket a jogszabálysértést megállapító határozattól - 2003. január 28-tól - visszafelé számított három évre vonatkozóan lehet érvényesíteni.