Bárándy állásfoglalását kérik az Árpádsávos zászlók ügyében

MTI
2003.07.11. 19:35
Az árpádsávos zászlók nyilvános használatáról kért állásfoglalást Bárándy Péter igazságügy-minisztertől a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottságának elnöke levélben - közölte Danielisz Béla az MTI-vel pénteken. A szocialista fővárosi politikus "véleménye szerint a zászló kötődik a nyilas korszakhoz, így használata a különböző rendezvényeken jogszabályellenes, bár nevesítve nincs" a büntető törvénykönyvben (Btk.) - olvasható a közleményben.

"Amennyiben a minisztérium jogértelmezése szerint a zászló nyilvános helyen való használata jelenleg nem sért semmilyen jogszabályt", úgy a bizottsági elnök kezdeményezni fogja a Btk. módosítását - tartalmazza a közlemény. A fővárosi bizottsági elnök annak kapcsán adott ki közleményt, hogy Hódmezővásárhely egyik közterületén a magyar és az uniós lobogó mellett árpádsávos zászlókat is kihelyeztek, a MEASZ kifogása után azonban levették őket.