Natália
-3 °C
8 °C

Dupla támogatás a Plage-nak a fővárostól

MTI
2003.08.06. 16:49
Budapest Plage - hárommillió forint a fővárostól Hárommillió forintot szavazott meg a csütörtökön kezdődő Budapest Plage rendezvény egyedi támogatására a Fővárosi Közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottsága a fővárosi idegenforgalmi alapból szerdán.

A testület - a MIÉP-es Károvits Tamás ellenszavazata mellett - támogatta Schiffer János (MSZP) főpolgármester-helyettes indítványát.

Az eredeti előterjesztésben szereplő 1,5 millió forintos támogatás megemelését a testület elnöke, Rusznák Imre azzal indokolta, hogy a rendezőknek "komoly problémáik" vannak, miként teremtsék elő a főváros lakosságának meghirdetett az ingyenes programok forrásait.

A szocialista politikus véleménye szerint a támogatás odaítélésének jogosságát indokolja az is, hogy a párizsi mintára készülő plázs várhatóan jelentős idegenforgalmi vonzerőt jelent a francia turistáknak is, miután a két rendezvény között élő videokapcsolatot is kiépítenek.

Elmondta, a Budapest Plage több támogatója is visszalépett, vélekedése szerint ennek oka részben az, hogy a sajtóban korábban többször tévesen ismertették, milyen hivatali engedélyeket kapott meg vagy nem a rendezvény. Rusznák Imre tudomása szerint a Budapest Plage program rendezői a fővárosi önkormányzat valamennyi szükséges engedélye birtokában vannak.

Az ülésen több képviselő is felvetette: az idei rendezvény tapasztalatai alapján vizsgálják meg, nem lenne-e célszerű a plázst másik helyszínre telepíteni, például a Margitszigetre vagy a Római partra. A mostani helyszínt, a XIII. kerületi Újpesti rakpartot a főváros jelölte ki.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.