Lukács
7 °C
22 °C

Újabb fideszes kérdések Gyurcsány villájáról

MTI
2003.08.11. 16:03
Mennyiért bérelte az állam Gyurcsány Ferenc cégétől a balatonőszödi kormányüdülő 18-as számú villáját? - teszi fel a kérdést Répássy Róbert és Szíjjártó Péter a kancelláriaminiszternek. "Az általunk kért adatok (...) közérdekűek, azok eltitkolása a közvélemény elől újabb, felesleges politikai vitát válthat ki" - áll a Kiss Péterhez intézet hétfői kérdésben. A sportminiszter cége 10 évvel ezelőtt kezdte lízingelni a balatonőszödi kormányüdülő egyik 300 négyzetméteres villáját, amely az ötmillió forintos maradványérték kifizetése után az ALDO Kft. tulajdonába kerül.

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc cége törvénytelenül jutott a balatonőszödi ingatlanhoz, mert az akkori jogszabályok nem tették lehetővé a 20 millió forintnál értékesebb állami ingatlanok eladását, illetve elmaradt a kötelezően előírt versenytárgyalás. Gál J. Zoltán kormányszóvivő augusztus 6-án azt mondta, hogy az eladónak felhatalmazása volt az ingatlan értékesítésére, és annak idején két országos napilapban nyilvános versenypályázatot hirdettek meg.

  • Keress a legjobb térképes keresőn eladó ingatlanokat!
  • Keress Budapesten albérletet az Otthontérképes keresővel
  • Térképen a Budapesti eladó ingatlanok. Itt megtalálod Te is amit keresel.