Ambrus
-7 °C
3 °C

Az FDSZ nem ért egyet az OM felsőoktatási reformkoncepciójával

MTI
2003.08.13. 15:03
Nem alkalmas társadalmi vitára a felsőoktatás tervezett reformjának koncepciójáról szóló, az Oktatási Minisztérium honlapján közzétett szakértői anyag - hangoztatta a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének (FDSZ) elnöke szerdán. Az FDSZ ugyanakkor támogatja az 1999-ben elindított, úgynevezett bolognai folyamat részeként az egységes európai felsőoktatási térség kialakítását, a szakértői anyag erre vonatkozó fejezetét pedig elfogadja - tette hozzá Kis Papp László, a tömörülés vezetője.

Az elnök szerint a szakértői anyag felveti az intézmények magánosítását, a dolgozók közalkalmazotti státusának megszüntetését és "burkoltan" a tandíj bevezetését. Véleménye szerint ilyen nehéz gazdasági helyzetben szigorúan csak azokat az intézkedéseket kellene végrehajtani, amelyek a bolognai folyamathoz kapcsolódnak.

Újságírói kérdésre elmondta: ismeretei szerint az Oktatási Minisztérium honlapján található 119 oldalas szakértői anyag elkészítése 65 millió forintba került. "Úgy gondoljuk (...), hogy a hallgatói önkormányzat és a felsőoktatási érdekképviselet ilyen anyagot társadalmi munkában el tudott volna készíteni" - hangoztatta az elnök.