Lendvai: Nem köttettek politikai alkuk az MSZP és a Fidesz között

MTI
2003.08.22. 11:37
Nem köttettek politikai alkuk a Fidesz és az MSZP között - mondta Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető pénteken az MTV Nap-kelte című műsorában.

"Aki nézi a magyar politikai élet hideg polgárháborús hangulatát, nehezen képzeli el, hogy egy hátsó szobában a Fidesz és az MSZP vezérkara valamiben megegyezik" - fogalmazott a kormánypárti politikus.

Keller László közpénzügyi államtitkár a 168 óra nevű hetilap interjújában korábban arról beszélt, "adott esetben alkuk köttettek" az Orbán-kormány közpénzfelhasználásának ügyészségi vizsgálatai kapcsán.

Lendvai Ildikó leszögezte, a magyar politikai életben nincsenek politikai alkuk. "Mint a politikai élet részese, nagyon rövidlátó volnék, ha nem venném észre, hogy volna ilyen" - tette hozzá.

"Én nem is lennék hajlandó partner lenni semmiféle politikai alkuban, hiszen az az emberek igazságérzetbe vetett hitét köpné szemen" - jelentette ki.

Lendvai Ildikó arról is szólt, bár az üdülőszerzési ügy "neki sem tetszik", Gyurcsány Ferencet korábbi vállalkozói tevékenysége miatt nem lehet mostani sportminiszteri mivoltában elmarasztalni.