Judit
-2 °C
8 °C

Az OM visszavág

Index
2003.08.22. 16:28
"A Multinova Kft. felügyelőbizottságának, illetve a cég könyvvizsgálójának a 2002. évre vonatkozó jelentésére alapozva az Oktatási Minisztérium belső vizsgálatot folytatott, mely megállapításai alapján az Oktatási Minisztérium közigazgatási államtitkára július 22.-én feljelentést tett a BRFK-n ismeretlen tettes ellen, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt a Multinova Kft. ügyében. A Budapesti Rendőr Főkapitányság az ügyben a nyomozást elrendelte. Ismeretes, hogy Orbán Imre tavaly szeptemberi menesztése után az oktatási tárcánál nem szüntették meg elektronikus postafiókját, hanem az oda érkező leveleket továbbították egy OM-es hivatali címre. A gyakorlatért az adatvédelmi biztos elmarasztalta a minisztériumot, amit a tárca közleménye tudomásul vett. Orbán Imre egyébként éppen csütörtökön jelezte, hogy pert indít az OM ellen, a jogsértés megállapításért, és a további szabályszegések megtiltásáért.