Mádlt a honvédség átvilágításáról tájékoztatta Juhász

MTI
2003.09.02. 19:30
Mádl Ferenc köztársasági elnök ma hivatalában fogadta Juhász Ferenc honvédelmi minisztert és Szenes Zoltán altábornagyot, vezérkari főnököt. Mádl hivatalának közleménye szerint az államfő tájékoztatást hallgatott meg a Magyar Honvédségben befejeződött védelmi felülvizsgálatról és a felülvizsgálat eredményeire alapozó további feladatokról. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a több mint egy évig tartó, az előző felülvizsgálatoktól módszerében eltérő felülvizsgálati folyamat eredményei lehetőséget biztosítanak a további reformlépések kidolgozására, melyek végrehajtásának eredményeként egy hatékonyabb, szövetségesi keretekben alkalmazható haderő jöhet létre. A megbeszélésen elhangzott: a védelmi felülvizsgálat folytatásaként elkészülő kormányhatározat vázolja a további reformlépések területeit és az azokkal kapcsolatos feladatokat. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter arról is tájékoztatta az államfőt, hogy a haderő hosszú távú átalakításának részletes tervét országgyűlési határozatban kell rögzíteni.