Számlaegyeztetés a K&H Equities és ügyfelei között

MTI
2003.09.02. 21:42
A K&H Equities minden elérhető ügyfelét tájékoztatta a nyilvántartásában szereplő érvényes számlaegyenlegről és számlatörténetről augusztus 31.-ig, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF)határozatának megfelelően - tájékoztatta a K and H Bank kedden az MTI-t. Az ügyfelekkel történő egyeztetés azonban nem jelenti feltétlenül a jogos követelések megállapítását, illetve a kártalanítást - áll a brókercég közleményben. Az egyeztetésekről készített kimutatást szeptember 10-ig adják át a felügyeletnek. Az Equities-nél feltárt szabálytalanságok által érintett ügyfélkörrel haladéktalanul felvették a kapcsolatot, és az elérhető, illetve együttműködő ügyfelekkel személyes egyeztetéseket folytattak - közölte a pénzintézet. Amennyiben a brókercégnél nyilvántartott és az ügyfél saját dokumentumai között eltérés mutatkozott, és az ügyfél nem értett egyet a brókercég kimutatásával, a tárgyaló felek az álláspontokat jegyzőkönyvben rögzítették. Ez a mindkét fél által aláírt jegyzőkönyv képezi majd a jogos követelések megállapításának alapját - áll a közleményben.