Mária
-6 °C
-2 °C

Még idén kifizetik a kismamák jövedelempótlákát

MTI
2003.09.03. 21:36
A jogosult kismamák még idén, egy összegben, adómentesen és a Legfelsőbb Bíróság döntésének megfelelően kapják meg a nekik járó, elmaradt jövedelempótlékot - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón Budapesten. Ez annak alapján történhet meg, hogy a kormány elfogadta a jövedelempótlék adó- és köztehermentességéről szóló javaslatot, amelyet a parlament ősszel tárgyal majd - mondta Gál J. Zoltán.

Emlékeztetett arra, hogy a jövedelempótlékra - amelyet kérelem nélkül folyósítanak majd - az jogosult, aki 2000. január 1-je és 2002. március 7-e között volt gyesen. Az intézkedés körülbelül 250 ezer kismamát érint, a jövedelempótlék többletigénye valamivel több mint 33 milliárd forint. A kormányszóvivő tájékoztatása szerint a jövedelempótlék kifizetéséhez nincs szükség külön kérelemre. Igénybejelentést kizárólag azoknak kell tenniük, akik az év végéig valamilyen okból nem kapják meg a jövedelempótlékot, illetve azoknak, akik esetében a jogosultság hivatalból nem állapítható meg.