Gedeon, Johanna
2 °C
21 °C

Kuncze: Kormányválságról nem lehet beszélni

MTI
2003.09.07. 19:18
A kormány stabil, programja megvalósításán dolgozik; kormányválságról nem lehet beszélni - jelentette ki Kuncze Gábor vasárnap Tatabányán, a bányásznapi ünnepen újságíróknak. A kormánypártoknak fontos a politikai stabilitás, de ez érdeke az ellenzéknek is, "legfeljebb mindezt nem gondolják végig" - mondta a szabad demokrata pártelnök. A politikai élet szereplőinek végig kellene gondolniuk, hogy vajon helyes-e az az út, amikor mindenki mindent elkövet a másik lejáratása érdekében. Ha ebben mindenki sikeres lesz, akkor ez azt jelenti majd, hogy az egész együtt járatódik le - tette hozzá.

"Ezt a pillanatot azonban nem kellene megvárni, mert az már veszélyeket jelenthet a magyar demokráciára" - hangsúlyozta az SZDSZ elnöke. Kuncze Gábor a parlament őszi időszaka alatt elfogadásra váró törvények közül különösen fontosnak nevezte az adótörvényeket, a költségvetési és a választási jogszabályt, illetve a közigazgatási és az egészségügyi rendszer átalakítását.