Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A fogyasztóvédőkhöz fordultak autópálya-ügyben

MTI
2003.09.11. 18:32
A felügyelőség megyei képviselőjét Végh László, a MAHÉSZ elnöke, aki egyben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselője arra kérte, hogy vizsgálják meg az M5-ös autópályát üzemeltető AKA Rt. által használt útdíjak jogosságát. Végh László ezt követően arról tájékoztatta az MTI-t, hogy beadványukat átvette a felügyelőség munkatársa azzal, hogy kérésüket továbbítják a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez.

A MAHÉSZ szerint - mint az MTI-nek szerdán eljuttatott dokumentumokból kiderül -, az AKA Rt. a kezdetektől fogva jóval magasabb mértékben emelte az útdíjat, mint azt a koncessziós szerződés megengedi számára. Az érdekvédelmi szövetség számításai szerint, amelyet egy Útdíjtarifák és Módosítási Eljárások című, aláírás nélküli dokumentum alapján készítettek el, s amelyik tudomásuk szerint a koncessziós szerződés 9.1 számú melléklete, a személygépkocsikra vonatkozó I.-es kategóriában jelenleg az egyszeri útdíj 2.310 forint, míg a MAHÉSZ szerint ez nem lehetne több 1.110 forintnál. A MAHÉSZ szerint ezért az AKA Rt. jogtalan útdíj bevételre tett szert, s bár az rt. összes eddigi mérlege még nem áll az érdekvédelmi szövetség rendelkezésére, az már látszik, hogy az összeg meghaladja a 13 milliárd forintot. Végh László időközben levélben tájékoztatta az AKA Rt. elnökét és az igazgatóságát arról, hogy tevékenységüknek az a célja, hogy az M5-ös autópálya is kerüljön be az egységes matricás rendszerbe, és céljuk eléréséig az AKA Rt., az AKA Rt. tulajdonosai, és magyarországi érdekeltségei ellen bojkottot hirdetnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!