Történészhallgatók kutatnák Kondor múltját

Népszabadság
2003.10.02. 09:23
Történészhallgatók fordultak az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárához, hogy meggyőződhessenek arról, valóban léteznek-e a Kondor Katalin rádióelnök titkosszolgálati múltját bizonyító dokumentumok - értesült a Népszabadság. Egyikük, Kiss László a lapnak elmondta: a 2003. évi III. törvény alapján a kutatók a levéltárhoz fordulhatnak annak kiderítésére, léteznek-e vitatott foltok a közszereplők múltjában. Ők történészhallgatókként feljogosítva érzik magukat, hogy lezárják ezt az ügyet, ha már Kondor nem fordult a levéltárhoz.

Az állambiztonsági levéltár múlt pénteken közleményben tudatta, hogy már korábban érkezett hozzájuk újságírói megkeresés a Népszavában közölt, szigorúan titkos minősítésű dokumentummal kapcsolatban, azonban ilyen iratot nem is őrizhetnének, mivel eddig az egykori állambiztonsági szolgálatok visszaminősített dokumentumai közül csak az 1970 előttieket vették át. Ezzel kapcsolatban a történészhallgató elmondta: nekik a megkereséshez joguk van, és várják a levéltár válaszát.