Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Fidesz: Medgyessynek hétfőn kellett volna beszélnie

MTI
2003.10.04. 18:55
Medgyessy Péternek hétfőn vagy kedden kellett volna beszélnie Strasbourgban, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén, akkor a Fidesz képviselői is meghallgatták volna - közölte a Fidesz-frakció szóvivője az MTI-vel szombaton.

Az ET parlamenti közgyűlésén hétfőn és kedden szokás a jelentős beszédeket elmondani - mondta Halász János.

A politikus az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja által kiadott nyilatkozatra reagált, amelyben a szervezet megütközését fejezte ki, hogy a Fidesz delegációja távol maradt az ülésről, amikor a magyar kormányfő mondott beszédet.

Hétfőn és kedden csaknem hétszáz képviselő hallgatta volna Medgyessy Pétert. Csütörtökön már csak a képviselők egytizede, alig nyolcvan ember ért rá, hogy meghallgassa, hiszen mindenki dolgozott a bizottságokban. Az Európai Néppárt magyar tagjai hasonló arányban képviseltették magukat az eseményen, a többiek pedig tették a dolgukat - mondta Halász János.

Hozzátette: a Fidesz támogatja a kormányfő beszédében elhangzott kezdeményezését, hogy emeljék be a nemzeti kisebbségek jogainak védelmét az új európai alkotmányba.