Érdektelenség kíséri a kisbéri útlezárásos demonstrációt

MTI
2003.10.10. 13:33
Érdektelenség kíséri azt a félpályás útlezárásos demonstrációt, amely pénteken délben kezdődött Kisbéren, tiltakozásul a városon átvezető 81-es főút túlzott forgalma ellen - tájékoztatta a szervezők egyike az MTI-t. "Mindössze öt gépkocsi van jelen, noha legalább kéttucatnyian megígérték, hogy eljönnek erre a második tiltakozásra is" - közölte Morvai Attila. Előzőleg szeptember 3-án tartottak demonstrációt amiatt, hogy főként a nyári turistaszezonban elviselhetetlen a zsúfoltság, a por, a zaj, a város főutcáján naponta áthaladó mintegy kétezer kamion miatt. Dobosi Tivadar, az Állami Közútkezelő Közhasznú Társaság Komárom-Esztergom Megyei Igazgatóságának vezetője elmondta: a kitiltást a törvény nem teszi lehetővé, a kisbérieknek ki kell várniuk, amíg elkészül a várost elkerülő út. Hozzátette: annak megépítése szerepel a kormány programjában.