Lezuhant egy kubai repülőgép: túlélőket találtak

CNN
2000.09.20. 05:40
A kedden eltérített és lezuhant kubai gép tragédiájának kilenc túlélőjét és egy halálos áldozatát találta meg a tengeren egy kereskedelmi hajó. A fedélzeten a Pentagon közlése szerint 16 utas és a kéttagú személyzet tartózkodott. A túlélők között három férfi, három nő és három gyerek van. A gépszerencsétlenség Floridától körülbelül 300 kilométerre délre történt. Az An-2 típusú kubai gépről egyelőre nem tudni biztosan, hogy alkalmas volt-e a vízen való siklásra. Eleinte feltételezték: az is lehet, hogy üzemanyaghiány folytán egyszerűen leszállt a tenger vizére. Azelőtt, hogy a nyugat-kubai Pinar del Rióból felszállt gép eltűnt volna a légiirányítók radarernyőjéről, a kubai hatóságok szerint a fedélzeten tartózkodók közül valakik állítólag eltérítették a gépet eredeti útirányától. Egyes közlések szerint erősen kétséges volt, hogy elegendő-e az üzemanyag. A Fehér Ház szóvivője, Joe Lockhart közleményben tudatta, hogy a keresésben egy AWACS típusú, rádiólokátorral felszerelt gép is részt vesz. Az FBI szóvivője szerint egyelőre nem világos, hogy mi történt a szerencsétlenül járt gép fedélzetén. A washingtoni külügy egyik hivatalnoka szerint a gép a kubai kormányé volt és eltérítették.