Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Majtényi: jogsértő volt az adatgyűjtés a HM-ben

Magyar Hírlap
2000.09.20. 07:02
Jogsértőnek találta az adatvédelmi biztos most befejeződött vizsgálata, hogy a Honvédelmi Minisztériumban listákat készítettek a volt politikai tisztekről. Majtényi László tegnap bejelentette, hogy a most lezárult vizsgálata szerint létezik a névjegyzék, és azt jogsértően állították össze. A vizsgálatot az adatgyűjtésről szóló sajtóperben a HM ellen tanúskodó Sásik László ezredes kezdeményezte. Azt az ombudsman az ellentétes tájékoztatások miatt nem tudta megállapítani, hogy ki adott utasítást a lista készítésére. Majtényi szerint a lista nem alkalmas arra, hogy megállapítsák: a korábban politikai tiszti vagy pártfunkciót betöltő tisztek rendelkeznek-e jelenlegi beosztásukhoz szükséges katonai végzettséggel. Abból ugyanis nem derül ki, hogy az érintettek milyen végzettséggel rendelkeznek. Ajánlásában az ombudsman leszögezi, hogy a törvénytelen adatgyűjtéssel létrejött listákat meg kell semmisíteni. A honvédelmi tárca az adatvédelmi biztos vizsgálatát nem fogadja el, mivel azok a minisztérium szóvivőjének közleménye szerint valótlan tényeken alapulnak. A HM továbbra is állítja: listák nem készültek, csupán névjegyzék van.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!