Vilma
-7 °C
4 °C

MDF: szorosabb együttműködés a parlamenten kívüliekkel

MTI
2003.10.15. 22:17
Az MDF elnöksége úgy döntött, hogy a közeljövőben konkrét tárgyalásokat kezd az MDNP, a KDNP, az FKGP és a Vállalkozók Pártja vezetőivel a parlamenten kívüli jobbközép pártok szorosabb együttműködése érdekében - közölte Szőke László alelnök az MTI-vel a testület szerdai ülését követően. Hangsúlyozta: az elnökség úgy látja, hogy az MDNP-vel zárhatók le a leghamarabb a tárgyalások a két párt együttműködéséről. Hozzátette: rajta kívül Csáky András, az országos választmány elnöke és Viniczai Tibor elnökségi tag a tagja annak a tárgyaló delegációnak, amely a konkrét kérdésekben folyamatosan egyeztet. Szőke László elmondta: a közeljövőben ülésezik az MDNP országos gyűlése, amelyen - ismeretei szerint - valószínűleg deklarálni fogják a párt visszatérését az MDF-be. Az MTI értesülése szerint az MDNP "beolvadásával" kapcsolatban nincs teljes egyetértés. Többen, elsősorban a Néppártban, úgy gondolják, hogy az az út nem járható, hogy a tagok egyenként lépjenek be az MDF helyi szervezeteibe. Szőke László tájékoztatása szerint a testület elfogadta a Gémesi György alelnök által elkészített kampánystratégiát az európai uniós választásra. Szőke László elmondta, hogy Dávid Ibolya pártelnök a jövő héten találkozik Edmund Stoiber bajor miniszterelnökkel, a CSU elnökével.