Civileket támogatna az MDF

MTI
2003.10.17. 13:20
Legalább az infláció mértékében, hat százalékkal emelné a civil szervezetek állami támogatását az MDF. A párt módosító indítványt nyújt be a jövő évi költségvetéshez - mondta el satótájékoztatóján Herényi Károly. A frakcióvezető szerint a kormány "18-26 százalékig vesz el pénzt a civil szervezetektől". Példának hozta fel a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét - a szervezet az idei 173 millióval szemben jövőre 135,3 millió forintra számíthat. Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 152 millió forint helyett 117,8 millió forintot, az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége 75 millió forint helyett 58,1 millió forintot kaphat a tervezet szerint. Herényi szerint bár szép gondolat, hogy Medgyessy Péter szerint a kormány jövőre a civil társadalomnak minden korábbinál nagyobb mozgásteret ad, "a tények mást mutatnak". "A kormányzati retorika és a cselekvés köszönő viszonyban sincsenek egymással" - jelentette ki.