Csurka Istvánt elő akarta állítani a rendőrség

MTI
2003.10.17. 19:24
Csurka István szerint a kormány fél, ezért a szombati kihelyezett kormányülés helyszínén, Söjtörön tervezett MIÉP-nagygyűlést próbálta megakadályozni, amikor a lakásáról elő akarták állítani - jelentette be a párt elnöke Szekszárdon pénteken. "Akadt egy bírónő, aki egy hamis rendelvényt küldött a rendőrségnek, hogy állítsanak elő engem, és hajnali fél ötkor csengessenek be a lakásomba" - közölte Csurka István a pártja pénteki nagygyűlése előtti sajtótájékoztatón.

A pártelnök szerint a cél az volt, hogy "ráhozzák a csengőfrászt" és ezzel eltérítsék attól a szándékától, hogy "csapatai élén bemenjen Söjtörre". "Végül is kiderült, hogy a rendőrök egy hamis bírósági rendeletre lettek ráugrasztva, és az ügy a legfőbb rendőrség részéről bocsánatkéréssel végződött" - fűzte hozzá.

Közölte: nem félnek, és szombaton ott lesznek Söjtörön. "Semmit nem fogunk tenni, ami törvénytelen, de mindent megteszünk, ami törvényes és hatalmunkban áll" - jelentette ki. Kozák László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére az üggyel kapcsolatban szombatra ígért tájékoztatást.