Mária
-7 °C
3 °C

Megtartotta első bíborosi miséjét Erdő Péter

MTI
2003.11.01. 14:41
Mindenszentek ünnepe ősi ünnepnap a keresztény egyházban, a vértanúk tisztelete ugyanis a legelső keresztény századokba nyúlik vissza - mondta el első bíborosi szentmiséjén szombaton az esztergomi bazilikában Erdő Péter. A prímást, esztergom-budapesti érseket mint ismert, október 21-én emelte bíborosi rangra II. János Pál pápa. A főpap emlékeztetett rá, hogy mindig is tudta a keresztény egyház, hogy sokan vannak olyanok, akiknek neve és története egyénileg nem vált ismertté, akiknek sírját nem tisztelték, mégis megemlékeztek róluk. Hozzátette: a mai napon nem csak a kalendárium összes szentjét tiszteljük, hanem azokat is, akiket esetleg mi magunk személyesen ismertünk, viszont meg vagyunk győződve arról, hogy máshol nem lehetnek, mint a mennyországban. A bíboros szólt arról is, hogy amikor a szentek közösségét ünnepeljük, akkor gondolni kell arra is, hogy nekünk egymással közösségben kell élnünk, a szeretet és a hit közösségében, és segíteni kell egymást legalább olyan erővel és örömmel, ahogyan a szentektől kérjük a segítséget, vagy ahogyan halottainkról megemlékezünk.

Erdő Péter kijelentette: különös megbecsülésnek és kegyelemnek érzi, hogy a Szentatya pásztori szolgálatának 25. évfordulóján 30 társával együtt a bíborosok testületébe választotta. II. János Pál pápával kapcsolatosan hangsúlyozta: hálát kell adni a gondviselő Istennek, hogy ilyen kiváló, a hitet és az egyházi életet világszerte erősítő pápát ajándékozott az egyháznak. "Olyan átlelkesült és karizmatikus személy a pápa, aki igehirdetésével, tanítóhivatali munkájával, a nem keresztény vallásokkal folytatott párbeszéddel, minden jóakaratú ember megszólításával, apostoli útjainak sokaságával viszi az evangélium örömhírét szerte a világban" - fejtegette a bíboros.

Erdő Péter Magyarország 22. bíborosa, 82. prímása, s ő a 135 tagú pápaválasztó bíborosi testület legfiatalabb tagja. Bíborosi jelmondata: "Kezdetben nem volt más, csak a kegyelem".

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.