Rogán a parlamentben a Ciscóról

Index, MTI
2003.11.17. 18:04
Rogán Antal (Fidesz) feltette a kérdést, volt-e SZDSZ-es politikai nyomás annak érdekében, hogy az Informatikai és Hírközlési Minisztérium által a Közháló projekt keretében informatikai eszközök beszerzésére kiírt pályázatban csak az amerikai Cisco cég eszközeivel lehetett indulni. Kovács Kálmán elmondta: a Közbeszerzések Tanácsa az ügyben a jogorvoslati kérelmet elutasította, mindössze egy technikai kérdésnek adott részben helyt, ahol azt állítja, hogy az ajánlattételi felhívás és az ajánlatkérési dokumentáció között eltérés van egy lábjegyzetben, azonban ez nem befolyásolja az eljárást.

Az ügy az informatikai bizottság keddi ülésének napirendjén is szerepel, ahol a tervek szerint Kovács Kálmán informatikai minisztert hallgatja meg a testület a Közháló programmal kapcsolatban.