Miklós
-7 °C
2 °C

A kormány küldhetne külföldre katonákat

MTI
2003.11.26. 13:13
Egyhangúlag általános vitára alkalmasnak találta a NATO-csapatmozgásokkal összefüggő alkotmánymódosításról szóló javaslatot az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága szerdai ülésén. A javaslat szerint a jövőben a kormány engedélyezné a fegyveres erőknek az Észak-atlanti Tanács döntésén alapuló alkalmazását és a NATO döntésén alapuló egyéb csapatmozgásokat.

A parlament úgy adja át a döntési jogosítványt a kormánynak, hogy a csapatmozgások engedélyezéséről haladéktalanul tájékoztatnia kell a köztársasági elnököt és az Országgyűlést. Az ügyben több négypárti egyeztetést tartottak a parlamenti pártok a közelmúltban, az Országgyűlés várhatóan még az idén tárgyal a törvényjavaslatról.

Nyitray András (Fidesz) az ülésen kifogásolta, hogy a javaslat szövegezésében előbb szerepel a köztársasági elnök, mint az Országgyűlés. Véleménye szerint mivel a parlament adja át a döntés jogát a kormánynak, ezért a törvényhozásnak kellene első helyen szerepelnie. Puss Lajos, a Külügyminisztérium képviseletében felhívta a figyelmet arra, hogy a köztársasági elnök a hadsereg főparancsnoka, a törvényjavaslat szerint pedig egyidejű, azonos értékű beszámolási kötelezettségről van szó.