Natália
-3 °C
7 °C

Törvénytelenül kérte a rádiósoktól átvilágítási papírjaikat az alelnök

MTI
2003.11.27. 18:13
Törvényellenesnek ítélte a Fővárosi Főügyészség Hollós János, a Magyar Rádió (MR) alelnökének eljárását, amellyel tavaly átvilágítási határozataik beadására hívta fel beosztottjait - ismertették a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriumi elnöksége négy kormánypárti tagjának csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. "A törvénysértés megállapítása immár az igazságszolgáltatás részérők is megtörtént" - fogalmazott Gellért Kis Gábor, hozzátéve: ennek "valamilyen következménnyel mégiscsak járnia kellene".

Agárdi Péter, a kuratórium elnökhelyettese elmondta: a testület - kevéssel a sajtótájékoztató kezdete előtt befejezett tanácskozásán - idő hiányában nem tárgyalta az ügyet. Tájékoztatása szerint az ülésen azt kezdeményezték, hogy a Magyar Rádió elnöke jelezze, milyen konzekvenciákat tervez az ügyben. "Sokkal, de sokkal kisebb ügyért, konstruált ügyekért is távolítottak el a rádióból a közelmúltban tekintélyes munkatársat" - fogalmazott Agárdi Péter s hozzátette: Barát József esetére céloz. A kuratórium elnökhelyettese kijelentette, álláspontjuk szerint nem egyszerű törvénysértésről, hanem megfélemlítésről van szó.