Gerzson
1 °C
10 °C

A szocialisták Kövér meghallgatását fogják kérni

MTI
2000.04.18. 13:08
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista tagjai kezdeményezni fogják Kövér László miniszter meghallgatását arról: miért állt másfél évig a nemzetbiztonsági szakszolgálat lehallgató központjának fejlesztése és mi lesz a beruházás sorsa - közölte Tóth Károly MSZP-s képviselő keddi sajtótájékoztatón Budapesten. A képviselő emlékeztetett arra, hogy a Fővárosi Katonai Ügyészség, később pedig a Katonai Főügyészség is bűncselekmény hiánya miatt utasította el a nyomozást a Nádor Rt. által, az előző kormányzat idején, a beruházással kapcsolatban megkötött szerződések ügyében. - A nemzetbiztonsági bizottság kormánypárti többsége által elfogadott jelentés ennek ellenére azt tartalmazza, hogy a vizsgálat a fejlesztés kapcsán különböző bűncselekmények gyanúját alapozta meg - tette hozzá Tóth Károly.

Thaiföld

3 hetes körút Thaiföldön amolyan hátizsákos módra.

Törökország

Isztambul még mindig a nagy kedvencek közé tartozik.