A közpénzek kérdésköre is bekerülhet az alkotmányba

MTI
2003.12.10. 16:47
Január végére készülhet el az új alkotmánnyal kapcsolatos munka váza - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke újságírókkal, miután az igazságügy-miniszterrel és öt jogász szaktekintéllyel megbeszélést folytatott e témában szerdán Budapesten. Elmondása szerint arra kérte fel a szakértőket, hogy készítsenek leltárt, hibajegyzéket, problématérképet a jelenleg hatályos, 1949-ben elkészített és azóta számtalanszor módosított alkotmánnyal kapcsolatban. Rámutatott, a megbeszélésen mindannyian úgy vélték, hogy például a közpénzek kérdéskörét bele kell foglalni az alkotmányba. Szili Katalin egyelőre nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy szükség lesz-e egy teljesen új alkotmányra, vagy a jelenlegit kell újraírni. A házelnök elmondta, hogy a szakmai munkában Kilényi Géza, Sajó András, Petrétei József, Kecskés László és Szente Zoltán jogász szaktekintélyek vesznek részt.