Ambrus
-7 °C
3 °C

Drágul az iskolai étkeztetés Budapesten

MTI
2003.12.11. 18:59
A Fővárosi Közgyűlés elhalasztotta a döntést a víz-és csatornadíj emeléséről, ellenben határoztak arról, hogy drágább lesz drágább lesz az óvodai, iskolai étkezés.A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén levette napirendjéről a víz- és csatornadíj emelésére tett előterjesztést, így azt csak december 18-án tárgyalja a testület.

A nagy többséggel meghozott döntésre Lakos Imre (SZDSZ) tett javaslatot azzal az indoklással, hogy az előterjesztés nem került a város üzemeltetési bizottsága elé. A képviselők az előterjesztők szerint a vízdíj 6,5, míg a csatornadíj közel 36 százalékos emeléséről döntöttek volna. A testület döntése értelmében ugyanakkor 6,2 százalékkal emelkedik a fővárosi önkormányzat által fenntartott nevelési-oktatási intézményekben az étkezés térítési díja.

A képviselők határozata szerint a szemétszállítási díjak közel 15 százalékkal növekednek: míg például egy 120 literes szeméttartály egyszeri ürítéséért idén 323 forintot, addig jövőre 370 forintot kell fizetni. A testület döntött arról is, hogy a fővárosi kéményseprés díja jövőre közel 11 százalékkal emelkedik.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.