Natália
-3 °C
8 °C

Pinke lehet az MTV ügyvezetőjje

MTI
2003.12.23. 17:43
Pinke Györgyöt, a gazdasági folyamatokat felügyelő alelnököt javasolja az MTV Rt. ügyvezetőjévé kinevezni a kuratóriumi elnökség a közszolgálati médium közalapítványa nagykuratóriumának - közölte a grémium keddi tanácskozását követően újságírókkal Czeglédi László, a testület elnöke. Mint elmondta, a nagykuratórium 2004. január 5-én ülésezik. Közlése szerint egy héttel később már közzé is kívánják tenni országos napilapokban az MTV Rt. elnöki posztjára kiírt pályázati felhívást.

"Mindenképpen szeretnénk más pályázatot kiírni, mint ami eddig volt"' - jelentette ki a kuratórium elnöke, mivel - mint mondta - korábban ez "rövid és inkább felhívás volt, mint pályázat". Elmondása szerint a kiíráshoz mellékelnék a megválasztott elnökkel megkötni kívánt megbízási szerződést, hogy minden jelentkező tisztában legyen azzal: az intézmény vezetőjének milyen javadalmazása, milyen kötelezettségei, milyen jogosultságai lesznek és milyen formában töltheti be az elnöki funkciót.

Nem kap végkielégítést Ragáts Imre, a Magyar Televízió (MTV) Rt. 2004. január 1-jén távozó elnöke, aki a múlt héten mondott le posztjáról. "Nincs végkielégítés" - jelentette ki Czeglédi, hozzátéve: "az elnök úr lemondása nem olyan okok alapján történt, amilyen okok alapján az ő megbízási szerződése szerint járna ez a bizonyos néhány hónapos végkielégítés-szerű juttatás".

Az MTV Rt. felügyelő bizottságának a sajtóhírek szerint Ragáts Imre lemondásához vezető filmszerződésről szóló jelentése kapcsán annyit közölt a kuratórium elnöke: az anyag hajnali fél négykor készült el, így a vizsgálat, amely több személyt érint, tovább folytatódik. "Nem kívánunk büntetőfeljelentést tenni" - jelentette ki Czeglédi László hozzátéve: "úgy látjuk, ez alapvetően polgári jogi ügy, amit megpróbálunk polgári jogi eszközökkel rendezni". Mint megjegyezte, a kuratóriumi elnökség álláspontja szerint a jóváhagyások nélkül kötött filmszerződés érvénytelen, ezért visszaadják annak kazettáit az érintett cégnek és visszakérik az epizódokért eddig kifizetett összeget. (Ez sajtóinformációk szerint mintegy 13 millió forint.)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.