Az OCÖ elhatárolódik a vasi roma vezetőtől

MTI
2003.12.29. 10:49
Elhatárolódik az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) Horváth Csabának, a Vas megyei cigány önkormányzat vezetőjének azon kijelentéseitől, miszerint pénzért toboroztak tagokat az MSZP aktivistái saját szervezetükbe - jelentette ki Kövesi Vilmos, az OCÖ elnökhelyettese az MTI-nek hétfőn. "Nem értem Horváth Csaba megnyilvánulásait, hiszen a Demokratikus Roma Koalíciót támogatták a választások idején a szavazataikkal, és most a demecseri választáshoz hasonlóan megpróbálnak pártproblémákat, ellentéteket szítani egyes megyei roma vezetők és az MSZP között" - mondta Kövesi Vilmos. Horváth Csaba korábbi sajtótájékoztatóján azt mondta: a megyében élő romáknak 500-1000 forint közötti összegeket kínáltak az MSZP-be való belépésért, s két nappal később, egy sajtónyilatkozatában ezt az állítását megerősítette. Kövesi Vilmos az MTI-nek hétfőn kijelentette: "Horváth Csaba sárdobálást folytat azok ellen, akik valódi lépéseket tesznek a romák integrálódása és társadalmi felemelkedése mellett". Szabó Lajos, az MSZP Vas megyei elnöke felszólította Horváth Csabát, hogy december 31-ig tárja fel bizonyítékait, különben pert indít ellene. Az OCÖ elnökhelyettese az MTI-nek azt is elmondta, hogy a szocialista párt roma tagozatának vezetőjével, Csík Tamással tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy Vas megyében is kiépüljön az MSZP roma tagozata.