Ambrus
-7 °C
3 °C

Kínaiak szentté avatását tervezi a Vatikán

MTI
2000.09.27. 17:46
"Közlemények háborúja" tört ki Peking és a Vatikán között azután, hogy a Szentszék úgy döntött: százhúsz kínai személyt kíván vasárnap szentté avatni. A kanonizálandók között nyolcvanhét kínai katolikus és harminchárom misszionárius található, akiket 1648 és 1930 között haltak meg hitükért. A katolikus egyház mártíroknak tekinti őket, mindegyikük "túl van már" a szentté váláshoz vezető "első fokon", a boldoggá avatáson. A távol-keleti ország kormánya azonban már önmagában azt is "provokációnak" tartja, hogy október 1-jére, a Kínai Népköztársaság kikiáltásának ötvenedik évfordulójára időzítették ezt az aktust. De a hivatalos kínai vezetést tartalmi szempontból is felháborítja a dolog. Az ottani külügyminisztérium szóvivője - akárcsak a kormányhoz hű katolikus ("hazafias") egyház - leszögezte: nem mártírokról van szó, hanem "árulókról", akik "súlyos bűntetteket hajtottak végre".