Háromnaponta egy halott a budapesti utcákon

Index
2000.09.28. 16:19
Mást is megelőzhetsz, mint az előtted lévőt!" - ez volt a jelszava annak a csütörtöki demonstrációnak, amelyet a BRFK Közlekedési Osztálya szervezett a Generali-Providencia Biztosító Rt. támogatásával. A bemutatók közúti balesetek megelőzhetőségére kívánták felhívni a figyelmet. Tavaly 118 halálos kimenetelű baleset történt csak Budapesten, vagyis minden harmadik nap életét vesztette valaki. A szervezők szokatlan módon kívánnak ez ellen demonstrálni: nem titkolt céljuk ugyanis a sokkolás. A város öt legforgalmasabb pontján állítottak ki összetört autókat, a Teréz körúton pedig közlekedési balesetet és helyszínelést imitáltak. Az Andrássy úton kisebb forgalmi fennakadást okozott az a 118, krétával körülrajzolt gyerek, akik az úttestre fekve szimbolizálták a tavalyi év halottait. Kökényesi Antal, Budapest rendőrfőkapitánya elmondta, a balesetek megelőzése érdekében a rendőrség számtalan szigorítást tervez a jövőben. Ez azonban önmagában még nem elég, szükség van az emberek odafigyelésére is.