Utcára vonul a szerbiai demokratikus ellenzék

BBC
2000.09.29. 05:36
Péntektől az utcára vonul a szerb demokratikus ellenzék, miután a választásokon nyertes erők csütörtökön polgári engedetlenségi kampányt hirdettek és tiltakozó nagygyűlésekre hívtak fel. A Szerbiai Demokratikus Ellenzék (DOS) a hétvégi jugoszláv választásokon elért eredményének védelme érdekében kíván így fellépni. A felhívást Zoran Djindjic, a 18 ellenzéki pártot tömörítő szövetség egyik vezetője tette közzé a pártvezetők belgrádi tanácskozása után. Amint arról beszámiltunk, a jugoszláv választási bizottság nem ismeri el Vojislav Kostunica DOS-elnökjelölt elsőfordulós győzelmét, amelyet a tömörülés saját adatai alapján biztosra vesz. A bizottság szerint Kostunica csak a voksok közel 49 százalékát kapta meg. A tanácskozás után az ellenzéki vezetők a DOS székházából a Terazije sugárútra sétáltak, ahol - a Beta hírügynökség szerint spontán módon összegyűlt - mintegy ezer ember előtt péntek délutánra nagygyűlést hirdettek Belgrád központjába. Djindjic utalt rá, egyetemi karok, iskolák, munkahelyek megbénítását tervezik. Az ellenzéki vezetők éjjel-nappal tartó nagygyűlésekre is felhívták a lakosságot.