Gyorsított eljárásban, hétfőn tárgyalják a zászlóégetők ügyét

MTI
2004.01.23. 14:16
Az ügyészség kezdeményezte a gyorsított eljárás lefolytatását az ellen a három férfi ellen, akik részt vettek egy izraeli zászló elégetésében a Tilos Rádió előtti tüntetésen - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség.

"A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn tárgyalja az ügyet. Az ügyész szóban terjeszti elő a vádat, amelynek konkrét tartalma ezért még nem ismert, de minden bizonnyal garázdaság lesz" - mondta Dobos Gabriella.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást, amelyet a Tilos Rádió budapesti épülete előtt január 11-én lezajlott demonstráción történt zászlóégetés miatt garázdaság bűncselekménye elkövetése megalapozott gyanúja miatt folytatott B. Miklós 40 éves, M. Giorgio Richard 27 éves budapesti lakosok, valamint F. Zoltán 25 éves, jugoszláv útlevéllel rendelkező férfi ellen.