Gy. Németh: Telekspekuláció gyanúja

MTI
2004.01.29. 19:20
Gy. Németh Erzsébet, MSZP-frakcióvezető a Fővárosi Közgyűlésen, csütörtöki ülésén elmondta, hogy "a telekspekuláció gyanúját" is felveti az az előterjesztés, amely alapján a fél hektárnyi erdőt 14 millió forintért egy befektetőnek "átjátssza" a XII. kerület. Hozzátette: ha a fővárosi önkormányzat nem élne elővásárlási jogával, akkor 2500 forintért kerülne az erdő négyzetmétere a befektető tulajdonába. A frakcióvezető kerületi párttársaitól úgy tudja, hogy négyzetméterenként 8-10 ezer forint lenne a reális ár.

A politikus szerint a fővárosi önkormányzatnak azért kell elővásárlási jogával élnie, mivel a koalíciós képviselőknek az a gyanújuk, hogy lakásokat akarnak az erdő helyén építeni. A koalíció pedig továbbra is erdőt szeretne e helyen. Mitnyan György, a Fidesz-MKDSZ-frakció tagja, a XII. kerület polgármestere cáfolta "a sanda gyanúsítgatásokat". Elmondta, hogy az erdő magánosításával nem csökkenne jelentősen a zöld terület. A hatályos előírások ugyanis maximum csak 20 százalékos beépítést engedélyeznének. Eljárásjogilag is vitatta, hogy a fővárosi önkormányzatnak még lehetősége lenne erre, a szerinte időn túli elővásárlásra. Somlyódy Csaba (MSZP), a tulajdonosi bizottság elnöke közölte: a főváros az elővásárlási döntést határidőn belül hozta meg.