Miklós
-7 °C
4 °C

Halálosan megfenyegették a horvát elnököt

MTI
2000.09.30. 11:41
Újabb halálos fenyegetést kapott a horvát elnök, akit ezúttal egy eddig ismeretlen horvát szervezet ítélt halálra. Az önmagát Horvát Népi Felszabadító Tanácsnak (HNOV) nevező szervezet néhány horvát napilap szerkesztőségéhez is eljuttatott levelében "hadiállapotot" jelentett be Horvátországban, és "árulásért", valamint "horvátellenes tevékenységért" halálra ítélte a horvát köztársasági elnököt, a miniszterelnököt, több más politikust és két vezető újságírót is. A fenyegető levelet egy állítólagos Hopp tábornok írta alá, aki harcot hirdetett "valamennyi reformkommunista, azok segítői és külföldi támogatói ellen, valamint a Horvátországban szabadon élő minden csetnik ellen" is. Az állítólagos szervezet "a horvát állam és a horvát nép elárulása miatt" ítélte halálra Stipe Mesic köztársasági elnököt, Ivica Racan miniszterelnököt, valamint még 9 személyt, közöttük a Globus című hetilap főszerkesztőjét, a Nacional című hetilap vezető publicistáját, emberi jogi aktivistákat, parlamenti bizottsági elnököket és tagokat. Az ügy háttere, hogy a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ), valamint néhány veteránszervezet a honvédő háború "kriminalizálásával" vádolja az új horvát vezetést. Mesic köztársasági elnök pénteken kényszernyugdíjazta a horvát hadsereg hét tábornokát, akik nyílt levélben csatlakoztak a háborús bűnösök felelősségre vonása ellen fellépőkhöz.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.