Natália
-3 °C
7 °C

Fidesz: Az MSZP hagyja abba a gyűlöletkampányt

MTI
2004.02.08. 21:19
A Fidesz szóvivője vasárnap arra kérte az MSZP-t, hogy hagyja abba "gyűlöletkampányát". "Nagy bajban van az MSZP, és emiatt még vasárnap sem tudnak pihenni, folytatják a minden alapot nélkülöző gyűlöletkampányukat" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Révész Máriusz. Furcsának nevezte, hogy ezt épp azon a héten teszi az MSZP, amikor "az egyetlen botrányt a velük szimpatizáló Tilos Rádió okozta".

Lendvai Ildikó, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője és Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP azt várja Orbán Viktor Fidesz-elnöktől, hogy ismerje be tévedését a polgári körökkel kapcsolatban, mivel a mozgalom kontrollálhatatlan lett, az erőszakos utcai rendezvények mindennapossá váltak.

A Fidesz szóvivője hazugságnak nevezte, hogy mindennapossá váltak az erőszakos utcai rendezvények. Felháborítónak tartja továbbá, hogy arra a zászlóégetésre hivatkoznak, ami egy polgári körös megmozdulás befejezése után történt fél órával. Mint írta, szánalmas, hogy arra a Lovas Istvánra hivatkoznak, aki egy másik párt rendezvényein a Fideszt is kemény szavakkal ostorozza. "Egyetértünk az MSZP-vel, hogy normális közéletre van szükség, de ez csak akkor lehetséges, ha a valódi gondokról folynak a politikai viták.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.