Vilma
-7 °C
4 °C

Balul sült el az első metrótender

Magyar Hírlap
2000.10.03. 07:48
Vizsgálatot rendelt el a négyes metró megépítésére kiírt pályázat ügyében Demszky Gábor főpolgármester, miután a fővárosi önkormányzat közbeszerzési bizottságának ellenzéki elnöke ,,ellentmondásokra" hívta fel a figyelmet a tenderben. Deák András szerint a feltételek alapján mindössze egyetlen cég felel meg a metrótender-kiírásnak, mert a határidő olyan rövid, hogy csak az készülhet el időben, aki biztos a győzelemben és előre elkészítette a terveket. A főpolgármester a hivatal vizsgálóbiztosi csoportjának vezetőjét bízta meg a pályázat hibáinak feltárásával; a pályázat szövegét mindenképp módosítani kell. A metróüggyel kapcsolatos, hogy Szekeres Imre, a költségvetési bizottság szocialista elnöke indítványt nyújt be a két hét múlva kezdődő költségvetési vitában, melyben azt javasolja, hogy a kétéves költségvetés tartalmazza a metróépítés költségeit.